Mindennapok a Fővárosi Önkormányzatban: személyeskedésig fajult a vita Rákosrendezőről
Órákon át tartott az adok-kapok a szavazás előtt.
„A dubajiak a semmiből építettek világvárost, a főpolgármester egy világvárossal nem csinál semmit évek óta” – fogalmazott a miniszter.
Mint ismert, az év elején az állam tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 51 milliárd forintért eladta a Rákosrendező területének nagy részét egy arab befektetőnek, aki cserébe azt vállalta, hogy a szeméttelepként és drogtanyaként „üzemelő” területen jelentős, körülbelül 5000 milliárd forintos ingatlanfejlesztési beruházást hajt végre. Karácsony Gergely főpolgármester azonban jelezte, keresztül húzná a kormány terveit, mert a fővárosi tulajdonú BKM-nek (Budapesti Közművek) elővásárlási joga van a területre.
Ezt is ajánljuk a témában
Órákon át tartott az adok-kapok a szavazás előtt.
Lázár János szerdán Facebook-oldalán tette közzé a legfontosabb öt állítását a Rákosrendező-ügy kapcsán. Az építési és közlekedési miniszter úgy látja:
Ismert az is, hogy Szentkirályi Alexandra már korábban elmondta: egy ötezer milliárd forint értékű fejlesztésről van szó, amely sok új magyar munkahelyet teremt, nem mellékesen a negyedik legnagyobb budapesti park jönne létre
a jelenleg gazos, szeméttelepként működő területen.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy valójában a baloldali városvezetés egy saját befektetőcsoportot akar helyzetbe hozni, már látványtervek is készültek, ezért próbálják megakadályozni a projektet.
Nyitókép: Facebook